2008. április 21., hétfő

Rómában

Az elmúlt napokban az Európai Baptista Misszió (EBM) tanácsülésén vettem részt, Pardi Félixszel együtt, Rómában. Az Il Carmelo Intézetben voltunk elszállásolva, és a gyűléseket is ennek egyik dísztermében tartottuk. Az Il Carmelo valamikor egy karmelita rendhez tartozó kolostor lehetett, a Ciampino repülőtér mellett. Nem bánnám, ha az az épület valahol Sólyomkőváron, vagy Kolozsváron lenne... Meg lennénk elégedve vele. :)

Szombaton az "örök" város biblai nevezetességeit is elmentünk megnézni. Számomra ezek nem voltak teljesen újak, mert már jártam Rómában a 90-es évek elején, és akkor egy teljes napot szántunk látogatásra. Most csak egy pár óra állt a rendelkezésünkre.

A pápa - valószínű megneszelte, hogy mi jövünk - elutazott Amerikába, úgyhogy, nem találkoztunk vele... :) A Szent Péter Bazilikában tehát nem fogadott senki. De ez nem is baj.

Az EBM három fontos vezetője helyett választottunk újakat. A leköszönők között volt Hans Guderian főtitkár, Helmut Rabenau elnök, és Dietrich Weiland MASA felelős (MASA = Mission Actions in South America). Íme, a három leköszönő EBM vezető:
- Az új főtitkár, Christoph Haus, három nyelven beszél (németül, angolul és franciául), 1986-ban végzett az Elstal-i Baptista Teológián. Január elsejétől veszi át az új tisztségét. Vele is készítettünk egy fényképet:
- Az EBM Végrahajtó Bizottságába ezúttal bekerült egy magyar is, Papp János testvér, a MBE missziói igazgatója. Itt látható az EBM teljes Végrehajtó Bizottsága:

Amint említettem, szombat délután városnézni voltunk.
- Ez például a Mamertino Börtön, ahol Pál apostolt bezárva tartották, kivégzése előtt. Megvan az az oszlop is, ahová oda volt láncolva. (A hagyomány szerint Péter is ide volt bezárva - de én ezt nem nagyon hiszem. Szerintem még az is erősen megkérdőjelezhető, hogy Péter járt-e egyáltalán Rómában...)
- Ez pedig Pardi Félix barátom, a Colosseum előtt! Ezt az épületet 8 évig építette 11.000 rabszolga. A nézük 20 perc alatt megtölthették (50.000 ülőhely), a köröskörül elhelyezett bejáratokat használva. Persze, a helyek már akkor számozva voltak, amit egy pálcikán közölték a résztvevővel: rajta egyik végén a bejárat száma, a másik végén az ülőhely száma. http://translate.google.com/translate?u=http%3A%2F%2Fwww.il-colosseo.it&langpair=it%7Cen&hl=it&ie=UTF-8
- Városnéző csoportunk (az angolul beszélők), a Római Fórumon. Ennek közelében gyűlésezett a Szenátus, annak idején. A lépcsővel átellenben épp a római farkas szobra található, Remulus-szal és Romus-szal...

Hálásak vagyunk az Úrnak, aki megőrzött bennünket ezen a hosszú úton, és a Szabó családnak Bécsben, akik vendégül láttak, menet is, jövet is. Az Úr áldja meg őket!

Most már csak az következik, hogy mi is kivegyük a részünket a külmisszióból. Másképp, hiába újítottuk meg tagságunkat az EBM-ben. Önkéntesek és hosszútávú misszionáriusok jelentkezését várjuk! Talán az angolul beszélő afrikai országokba könnyebb jelentkezni: Malawi, Közép-Afrikai Köztársaság, Sierra Leone és Dél-Afrikai Köztársaság. Esetleg Kenya!!!

Ha érzed, hogy küld az Úr, ne várj tovább, jelentkezz!