2014. június 5., csütörtök

Az Úr mennybemenetelének jelentősége - ApCsel 1:9-11


Az Úr mennybemenetelének jelentősége
ApCsel 1:9-11
9 És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő fogta el őt szemeik elől. 10 És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elment, íme, két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. 11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.

<   A mennybemenetel is örömre ad okot: „Míg áldotta őket, tőlük elszakadván, felvitetett a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban voltak, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen.” (Lk 24:51-53)
v Mint a Lázár halála, amelyben az Úr megdicsőült – „És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higgyetek” - Jn 11:15.
v Mint a különféle kísértések – „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek” - Jak 1:2.
v Mint az üldöztetés Jézus nevéért – „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.” – Mt 5:12.

I. Mutatja, hogy küldetését teljesítette. Megdicsőült.
<  Jn 17:4-5„Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a mellyel bírtam te nálad a világ létele előtt.”
<  Fil 2:9-11„Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”
<  Jel 5:11-14„És láttam, és hallottam a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; 12 Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást. 13 Sőt hallottam, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondta: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké. 14 És a négy lelkes állat ezt mondta: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádta az örökkön örökké élőt.”

II. Mutatja, hogy közbenjárónk lett
<  Főpapi szolgálata ebben folytatódik.
<  „A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek.”
v Zsid 9:24 – „24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.”
<  Földi életében beszélt az emberekhez, Isten nevében. Most közbenjár az Atyánál, a mi nevünkben.
v Krisztus teljességgel helyettesítette Áron papságát.
v Gal 3:19-20 – „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. 20 Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy.”

III. Mutatja, hogy helyet készít övéinek
<  Ő lett az út az Atyához.
<  Biztosítja a feltámadás és az örökélet reménységét.
v  Zsid 7:26„Mert ilyen főpap illetett minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lett.”
v  Zsid 10:19-21„Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, 20 Azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, 21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett…”
<  Helyet készít övéinek.
v Jn 14:2-32 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. 3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

IV. Mutatja, hogy elküldi a Szentlelket
<  A Szentháromság misztériumát hinni kell, nem megmagyarázni.
v ApCsel 1:8 - „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljön reátok…”
<  Jn 16:7-11 – „De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. 8 És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: 9 Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; 10 És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; 11 Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.”
v Testünk a Szentlélek temploma. (1Kor 3:16-17. 6:19-20)

V. Mutatja, hogy így fog visszajönni
<  Visszajön, hogy bebizonyítsa létezését, és az örökélet valóságát. 
v Hitben járunk, nem látásban.
<  Beváltja ígéretét.
v  Megígérte, hogy visszajön. Úgy jön vissza, amint eltávozott. A felhőkön (Jel 1:7).
<  Elhozza a jutalmat.
v  Mindnyájunknak meg kell jelennünk az Ő ítélőszéke előtt. (1Thessz 5:10)
<  Helyreállítja a bukott világot.
v Új eget és új földet várunk…

VI. Mutatja, hogy nekünk kell folytatnunk az evangélium munkáját
<  Átadta a megbízatást tanítványainak.
v „Ti vagytok ezeknek bizonyságai” (Lk 24:48)
v Lesztek nékem tanúim (ApCsel 1:8)
<  Elsőrendű feladatunk a ránk bízott küldetés teljesítése. Jn 21:22.
v  Mondjuk ezt, Ézsaiással: „Ímhol vagyok, küldj el engemet!” – Ézs 6:8.